2013. augusztus 31., szombat

52.fejezet: Öltönyök, Dalok és Könnyek

2013. július 21., Houston
Niall

Louis felvetette az ötletet, hogy menjünk el öltönyt nézni, így a srácokkal kocsiba pattantunk és elmentünk az  egyik öltönyboltba.
- Jó napot! - köszöntünk, amikor az üzletbe léptünk.
- Jó napot! - köszönt a pult mögül (szerintem) a tulaj. - Miben segíthetek? - lépett elénk.
- Esküvőre szeretnénk öltönyt! - válaszolta meg a kérdést Liam.
- Rendben! Jöjjenek velem! - fordult meg és elindult. Mi "engedelmeskedve" követtük az ürgét. - Ezek - mutatott egy rakat öltönyre - az esküvőre ajánlott darabjaink.
- Köszönjük! - bólintottunk.
- Ha segítség kell vagy megvannak a darabok, akkor szóljanak! - hagyott minket magunkra.
Elkezdtünk válogatni, majd egy 20 perc múlva jeleztünk a pasasnak, hogy megmutassuk neki, melyikből kellene 4 darab.
- Briana! Gyere légyszíves! - kiáltott hátra, mire egy korunkbeli lány lépett ki a kassza mögötti ajtón.
- I… - kezdte, de valami jobban felkeltette a figyelmét. - Liam?!
- Bri? - kerekedtek el Liam szemei.
- Ismeritek egymást? - nézett Liamre, majd a lányra Lou.
- Igen! Osztálytársak voltunk általánosban, aztán a gimiben is! - mosolygott Liam és a csaj felé indult. - Basszus, de régen láttalak! - ölelte magához.
- Jaja! Lassan 3 éve Payne! - vigyorgott a lány.
- Sokat változtál, azt meg kell hagyni! - méregette.
- Te is! Semmi vasalt haj..
- Igen! Arról leszoktam! - röhögött barátunk.
- Amúgy mihez kell a segítségem?
- Ebből a 4 öltönyből kéne 4 darab! - emelte meg az említett ruhadarabot Zayn és kellőképpen megnézte a lányt. Félreértés ne essék, nem stírölte!! Sőt az arcáról egy kis undort is le lehetett olvasni. Igaz.. A lány, Briana eléggé, hogy is mondjam rib*ncos volt. Erős smink, hosszú, egyenes fekete haj, kivágott felső, forrónaci (minden "szakszót" megtanultam. Bár, ha az embernek olyan barátnője van, mint Tori, akkor nem nehéz ilyen dolgokat megtanulni ;)). Egy szóval, minden csak nem szép. Legalábbis nem nekünk.
- Okés! Mindjárt körülnézek a raktárban! - fordult meg és visszasétált oda, ahonnan pár perccel ezelőtt kijött.
Miután visszajött a ruhadarabokkal a kezében, mással sem foglalkozott csak Liammel.
- Te! - lökte meg egy kicsit a karomat Zayn. - Csak szerintem akar rámászni a csaj? - bökött fejével a nevetgélő páros felé.
- Nem! Én is nagyon úgy látom, de remélem, hogy Liamnek az eszében van az az aprócska dolog, hogy menyasszonya van! - ráztam meg egy kicsit a fejem, jelezve, hogy nem helyeslem barátunk viselkedését.

- Srácok! Ugye nem baj, hogy meghívtam Bri-t a koncertre?- kérdezte Liam már a kocsiban ülve.
- Nekünk nem… - rántott vállat Harry.
- Az már egy másik kérdés, hogy Dani mennyire bukik ki, amikor meglátja, mennyire nyomul a csaj… - suttogta a fülembe Lou.
- Hát igen! - bólintottam.

Danielle

- Wíí! - ugrottam a szobánkba lépő vőlegényem nyakába, oktalanul.
- Ezt most értenem kéne? - vigyorgott és a combjaim alá nyúlt, hogy megtartson.
- Nem, mert igazából én sem tudom, hogy miért csináltam! - mosolyogtam.
- Oké! - bólintott és megcsókolt.
- És… - ugrottam le a földre. - Milyen volt a vásárlás?
- Jó. Képzeld! Találkoztam az egyik volt osztálytársammal! - ült le az ágyra, engem meg az ölébe húzott.
- Az jó!
- Plusz meghívtam a ma esti showra!
- Oké! - bólintottam.  - Áá, nem bírok ülni! - pattantam fel.
- Be vagy pörögve? - röhögött Liam.
- Igeeeen! - ugráltam össze-vissza.
- Ilyenkor tuti, nem mondanálak 25nek!! - babrált valamit a telefonján. Pár pillanat múlva elindult a Swagger Jagger Cher Lloydtól. - Erre pattoghatsz! - vágódott el az ágyon.
- Teiiiiiiis! - ráncigáltam fel.
- Nemááár! - röhögött kínjában. Végigugráltuk a számot, majd mivel Liam "elfáradt" kifeküdt az ágyon, de engem is magával rántott.
- Tudod, hogy mit várok már nagyon? - kérdezte nagyjából 5 perc fekvés után.
- Na mit? - néztem fel rá.
- Hogy bevonulj a templomba a, remélhetőleg, gyönyörű ruhádban, és végre hivatalosan is Mrs. Payne legyél!
- Ezt már én is várom! - mosolyogtam és megcsókoltam.
- Gyermekeiiiim! - "libbent" be a szobába Zayn. - 20 perc és indulunk a hangpróbára! - nézett Liamre.
- Rendben! - bólintott szerelmem.
- Amúgy, mi ez a nagy összeborulás? - ült le az ágy szélére.
- Csak beszélgettünk… - ültem fel. - Plusz egy picit be voltam pörögve! - mosolyodtam el.
- Szóval innen jött a dübörgés! - nevetett fel.
- Ezek szerint.
- Szívem! 23 vagy 26? - lépett a szobába Lexi a telefonjával a kezében. Miközben felnézett a készülékből, jobb kezét pocakjára simított. - Rúg! - lépett gyorsan Zayhez, aki izgatottsággal a szemében, megfogta barátnője hasát. Csillogó szemekkel néztek össze, amikor a pici (szerintem) abbahagyta a rugdalózást.
- Már a kezemben akarom tartani! - gondolkozott hangosan a jövendőbeli apuka. - De, milyen 23 meg 26??
- Az a kép nap szabad. Tudooood doki!!
- Jaaa! - világosodott meg.
- Bármikor mehetnék, de gondoltam, hogy te is szeretnél jönni, szóval…
- Legyen 23 és, akkor Waliyha-t is meg tudjuk látogatni.
- Tényleg. Szülinapja lesz!
- Jaja! Szólok anyuéknak, hogy jöjjenek Londonba aznap!
- Rendben. Én meg felhívom a dokit és nézek repülőt!
- Azt bízzátok ránk! Úgy sincs semmi dolgunk! - mondta a vállát vonogatva vőlegényem.
- Köszi! - nyomott puszit arcára, Lexi és tárcsázni kezdte a dokit. Vagyis gondolom, hogy a dokit. - Jó estét! - mondta a telefonba és kiment a szobából. Furcsa, hogy Angliában már este van, itt meg csak délután egy…
- Megyek én is beszélek anyuval! - állt fel Zayn és egy intés után távozott. Liam készülődni kezdett, mivel alig volt 10 perc az indulásig.
Miután a fiúk elmentek, a laptopommal az ölemben ültem le a társalgó kanapéjára.
- Mizu? - vetődött mellém Tori.
- Repülőt nézek Lexiéknek. - néztem rá. Értetlen fejét látva kifejtettem neki a dolgokat.
- Jaok! Így már minden világos! - mosolygott. - Képzeld!
- Igen? - pillantottam rá fél szemmel, mert közben gépeltem.
- Írtam egy dalt! Vagyis egy újabbat. Mert nem ez az első… - mondta szórakozottan. - Ééés, a bandával már a zenét is megcsináltuk!
- Akkor nyomás az arénába, mert meg akarom hallgatni! - kacsintottam rá. Igazából a srácokkal már baromi sokat beszélgettünk arról, hogy Torinak mennyire jó hangja van és, hogy valamilyen módon be kéne futtatni.
Gyorsan befejeztem a foglalást, majd a lányokat összeszedve, elindultunk az arénába.
- Na várjunk csak! Arról nem volt szó, hogy nyílt soundcheck van! - torpant meg Tori a rajongókat látva. - Így nem énekelem el a dalt!!
- Toriiiiiiiiiiiii! - kezdte Lex a szemeit forgatva. - Ne legyél már ennyire beszari! Vannak vagy 40en!
- Az pont elég arra, hogy kifújjoljanak!
- Tori! - rivallt rá Liz.
- Nem!
- És, ha Niall kéri? - El.
- Talán…
Eleanornak sem kellett kétszer mondani elszaladt Niallért. Szó szerint lerángatta a színpadról. :D
- Tessék! - állította Tori elé.
- Énekelj!!! - kérlelte barátnőjét.
- Ha elénekelem békén hagytok??? - tárta szét karjait.
- Igen! - mondtuk kórusban.
Elsétáltunk a színpadig, ahol Niall felkonferálta Torit.
Szerintem ott érte az első sokk, hogy mindenki sikítozva fogadta.:)
- Sziasztok! - mosolyodott el halványan. - Szóval… Konkrétan fel lettem tuszkolva a színpadra, hogy énekeljek egy dalt. Remélem, hogy senki sem fog halláskárosodást szenvedni, mert szerintem abszolúte nincs hangom, de… Tudjátok mit?! Ezt döntsétek el ti! - rántott vállat. Hátrament a bandához és pusmogni kezdtek.
Amíg a színpadon kupaktanács zajlott, a fiúk a technikusokkal ügyködtek. Mégpedig azon, hogy a szöveg menjen Tori mögött a "kivetítőn", jelen esetben ez a fehér vászon volt, ami az úgynevezett díszletre volt "dobva".
- Akkor! - sétált vissza a színpad elejére Tori. - Ez a szám, egy saját szám, amit úgy egy hete írhattam. Többet nem nagyon tudok róla mondani, szal remélem, tetszeni fog!
(Music)

- You wanna play, you wanna stay, you wanna have it all. You started messing with my head until I hit a wall. Maybe I shouldve known, maybe I shouldve known. That you would walk, you would walk out the door, hey! - kezdte kicsit félve.
A szám végére az összes Directioner ugrált és énekelte a szöveget.
- Még. Egy. Dalt. Még. Egy. Dalt! - zengték, amikor Tori befejezte az éneklést.
- Wow! Nem egészen erre a reakcióra számítottam, de legyen! - intett a bandának és Niallnak is megsúgta, hogy melyik dal legyen.
- Our love runs deep like a chevy. If you fall I'll fall with you baby. Cause that's the way we like to do it. That's the way we like… - indította a következő dalt. Ez még jobban tetszett a "közönségnek", mi pedig már kívülről tudtuk a szöveget, szóval teli torokból énekeltük.
- Köszönöm szépen srácok! - mondta kifulladva, amikor az utolsó sorokat is elénekelte. - Tényleg. Ez most nagyon jól esett! - tette a szívére a kezét. Ebben a pillanatba Niall önelégült fejjel, kitárt karokkal felsétált a színpadra.
- Az én barátnőm! - karolta át Tori vállát, mire mindenkiből kitört a nevetés.

Este, a koncerten

- Ez meg ki a jó élet? - kérdezte a mellettem terpeszkedő Josh (Devine) egy lányt nézve.
- Hát én azt honnan tudjam? - néztem rá.
- Onnan, hogy te vagy a nagy Danielle Peazer! A mindentudó! - nézett a plafonra, mint a filmekben, amikor a  "gondolatfelhőket" vizslatják.
- Aha! De, ha én mindentudó vagyok, akkor te legyéééél… az elmeháborodott, plafont bámuló szárnysegédem!
- Most a lelkembe gázoltál! - "szipogott" és a mellkasára tette kezét.
- Ez volt a célom! - kacsintottam.
- De most komolyan! Ki a halál az a csaj?
- Előbb még jó élet, most meg halál?!
- Ja! - nevetett Josh.
A következő pillanatban Liam sétált oda a lányhoz és egy öleléssel köszöntötte.
- Asszem, tudom, ki ez a lány! - mondtam.
- Na ki?
- Liam mondta, hogy meghívta az egyik volt osztálytársát, akivel ma találkozott… Gondolom, ő az!
- Lehet! - bólintott a dobos.
- Briana… - léptek elénk. - Be kell őket mutatnom? - nézett a lányra vőlegényem.
- Nem! - kacagott.
- Josh Devine! - nyújtotta a kezét Josh.
- Briana Adams! - rázta meg azt a lány, azaz Briana.
- Danielle Peazer! - tettem ugyanazt, mint dobos barátunk.
- Briana Adams! - rázta meg az én kezemet is.
- Ja! Szívem! - szólítottam meg Liamet.
- Igen Kicsim? - nézett rám egy apró mosollyal.
- Ugye tudod, hogy azon a két koncert mentes napon, addig nem hagylak békén, amíg meg nem beszéltünk mindent az esküvővel kapcsolatban?!
- Neee… - vágott világfájdalmas arcot. - Nem fogok szalvétákat válogatni, meg ilyenek!
- Dehogynem!
- Basszus…
- De nyugi! Az alap már megvan! - vettem elő a telefonomat és mutattam egy képet a koszorúslányruhákról.
- Szépek! - bólintott egy aprót mosolyogva.
- Plusz felfogadtam egy esküvőszervezőt, aki mindenben segít majd nekünk.
- Ez nem volt rossz ötlet! - csókolt meg.
- És!
- Még mindig van valami? - nevetett.
- Van! - nevettem vele. - Elkezdtük kiküldeni a meghívókat!
- Egy dologgal kevesebb! Milyen jó, hogy a múltkor egy napot végigszenvedtünk a listával!
- Igen! Meg egy másikat a meghívó kiválasztásával! - nevettem kínomban. Baromi sokat szenvedtünk!!!
Még egy 5-10 percet beszélgettünk, majd egyedül maradtam Brianaval, mivel a fiúknak menniük kellett.
- És te most itt laksz? - kérdeztem.
- Igen! Érettségi után ideköltöztem! - mosolygott.
- Értem!
- Daniiiiii! - "futott" hozzám Lexi és kezemet hasára helyezte.
- De cukii! - kaptam másik kezem a szám elé.
- Ugye?! Hallod Lou azt mondta, focista lesz a gyerek! - kacagott fel.
- Vagy táncos!
- Háát, ha apukát nézzük akkor nem biztos… Tudod! A cool gyerekek nem táncolnak!
- Igaz! - bólintottam nevetve.
- Amúúúgy… Kit tisztelhetek személyedben? - fordult Brianahoz.
- Briana Adams! Liam gyerekkori barátja! - nyújtotta kezét.
- Lexi Brian! Zayn… - kezdte.
- Barátnője! Tudom! - kuncogott.
- Akkor oké! - mosolygott Lex. - Nem jöttök a színpad elé?
- De! - álltam fel.
Briana egészen a színpadig mögöttünk jött. Ott mindenkinek bemutattuk (mármint a lányoknak), majd a rajongókhoz mentünk, mert volt olyan, aki közös képet szeretett volna.
Nem sokkal később elkezdődött a koncert.
Amikor a fiúk az első blokk után elmentek pihenni és átöltözni, mi is bementünk a backstage-be. A lányokkal leültünk a konyha szerű szobába és beszélgetni kezdtünk.
- Hol van az a Briana csaj? - kérdezte egy idő után Liz.
- Nemtom! De megyek megkeresem Liamet! - álltam fel.
Elindultam az öltözők felé vezető folyosón, de bár ne tettem volna. A folyosó végén ugyanis megtaláltam azt, akit kerestem. Csak sajnos nem egyedül…
Sírva rohantam vissza a lányokhoz, majd a táskámat felkapva tovább rohantam.
- Danielle! - kiáltották utánam. Hallottam, ahogy ketten is utánam szaladnak, de nem tudtam, hogy melyik két lány volt az.
Csak rohantam, rohantam és rohantam. A stadion előtt szerencsésen leintettem egy taxit. Beszálltam és, nehézkesen ugyan, de elmondtam a szálloda címét.
Amikor a sofőr megállt az említett épület előtt, megkértem, hogy várjon meg és már mentem is a bejárat felé. Utam egyből a szobánkba vezetett, ahol összedobáltam a cuccaimat a bőröndömbe, és futottam is vissza a taxihoz.

A reptéren baromi nagy mázlim volt, hiszen pont elértem a Londonba tartó járatot.
Könnyeimet törölgetve foglaltam el a helyem és, amint felszálltunk el is aludtam.
- Kedveském! - keltegetett egy lágy női hang. - Leszállunk! Keljen fel!
- Átaludtam az egész utat? - kérdeztem a szememet nyitogatva.
- Igen! - mosolygott kedvesen a mellettem ülő néni. - De egész álmában azt mondogatta, hogy Liam. Történt valami kedvesem?
- Igen… Nem tudom, hogy tudja-e, ki vagyok…? - Kérdeztem.
- Igen, tudom! A kis unokámnak ön a példaképe! - kacagott, mire halványan elmosolyodtam. Az ilyen dolgok még ilyenkor is meg tudnak mosolyogtatni.
- Szóval, ma volt egy koncertjük a fiúknak, ahol ott volt Liam egyik régi ismerőse… és az egyik szünetben, egy elég félreérthetetlen szituációban találtam őket…- mondtam remegő hangon és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. - És ebben az a legrosszabb, hogy egy hónap múlva lesz az esküvőnk! - gurult le az első könnycsepp arcomon.
- Higgye el, minden rendben lesz!
- Remélem… - töröltem le a könnyeket. - Bár nem tudom… Lehet, hogy nem kéne annyira erőltetnünk… Hiszen 5 év van köztünk. Liamnek biztosan jobban tetszenek a korabeliek…
- Jajj, kedvesem! Az igaz szerelemben nem a kor számít! Köztem és a férjem közt is 7 év volt. Mégis 40 évig boldog házasok voltunk! Isten nyugosztalja! - mondta keserű mosollyal és a nyakában lógó medálhoz nyúlt. - És gondolja csak végig. Megkérte volna a kezét, ha nem szeretné?
- Nem tudom… Én már semmit nem tudok! -sírtam el magam.
- Nyugodjon meg! Higgyen nekem, ha szereti az a fiú, akkor maga után fog jönni! Már ma! - mosolygott.
- Bárcsak így lenne! - sóhajtottam aprót.
Leszállás után a nénivel az oldalamon léptem a váróba.
- Nagyiiii! - futott hozzá egy 9 év körüli kislány és a nyakába ugrott.
- Szervusz drágám! Nézd csak, kivel utaztam! - fordította felém a fejét, amikor unokája elengedte.
- Da-Danielle? - nézett rám hatalmasra nyílt szemekkel.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Danielle Peazer! - nyújtottam a kezem.
- Becky Hemmings! - rázta meg jobbomat, egy kicsit sokkos állapotban. - Te vagy a példaképem! - vigyorgott.
- Már hallottam erről! - kacagtam.
- Jujj, de szép a gyűrűd! - nézte bal kezemet. - Megnézhetem? - nézett szemeimbe.
- Persze! - mondtam és a szó végére elcsuklott a hangom. A gyűrű…
A kislány teljesen az ékszer bűvkörébe került. Vagy inkább az enyémbe. Lelkesen magyarázott mindenféléről, többek között arról is, hogy milyen szép pár vagyunk Liammel és, hogy mennyire szeret minket. Halvány mosollyal hallgattam végig, majd mivel nekik indulniuk kellett, csináltam vele egy képet plusz odaadtam az egyik karkötőmet (az 1.), ami annyira elnyerte tetszését (meg miután megtudta, hogy én csináltam, még jobban ráfüggött).:)

Otthon újra zokogásban törtem ki… Vajon miért?! Minden négyzetméteren volt valami, ami Liamé…
Felcsoszogtam a hálószobába és, úgy ahogy voltam, bezuhantam az ágyba.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése