2014. július 29., kedd

Meglepi

Sziasztok!:)
Mivel MA VAN A SZÜLINAPOM (:DDDDD 30.-án rakom fel csak ez a nagyon okos blogger még a tegnapban él...), gondoltam megleplek titeket egy novellával (hiszen a suliba is az ünnepelt visza kaját...:)) és ezzel fogyasztom egy kicsit a mobilnetem.
A szösszenetet egy 5 Seconds of Summer szám (mint a címből is kiderül, az Everything I Didn't Say) ihlette, így az éjszaka közepén. :) Nem túl hosszú, nem is olyan rövid, remélem tetszik mindenkinek.
Legyen szép hetetek, most már nem hiszem hogy fogok hétfőig jelentkezni, hallgassatok sok 5sos-t vagy amit szeretnétek, én sem őket nyomom egyfolytában, és legyetek jók!;)
Csókolom! :*

Everything I didn't say...

Aznap, amikor szakítottam Elliottal, egy világ tört bennem össze. Egyszerűen nem tudtam tovább csinálni. Eleinte minden tökéletes volt.. Még emlékszem a napra, amikor először találkoztam vele. Igazi nyálas tinifilmbe illő jelenet volt. Az első napom az új sulimban.
Mindössze tizenöt éves voltam, Elliot pedig már majdnem tizenhét. Amikor megláttam a suli folyosóján, egyből beleszerettem. Rövid barna haja tökéletesen meredezett az ég felé, piros-fekete kockás inge és fekete nadrágja igazi „laza srác” külsőt kölcsönöztek neki és ezt a vállán hanyagul lógó hátizsákja is megerősítette. Ami pedig még tökéletesebbé tette, az a csillogó, mogyoróbarna szeme és a mosolya volt. Emlékszem, hogy éppen az újonnan szerzett barátnőimmel beszélgettem, amikor összeakadt a tekintetünk. Ő kedvesen rám mosolygott, én pedig fülig pirultam.
Ezek után úgy kerültem, mintha az életem múlna rajta. Aztán Stephanie, az egyik barátnőm, elrángatott a szokásos nyárbúcsúztató tábortűzre, ami minden évben „annyira, de annyira jóó”. Ezt természetesen a nővérétől tudta, aki nem mellesleg hatalmas „Elliot-fan” volt, csakúgy, mint az iskola fél lányközössége. Nem olyan tipikus „menő fiú” volt, csak egyszerűen helyes. Viszont nekem volt még valami, ami a kinézetén kívül nagyon tetszett: a zenei ízlése. Mindketten ugyanazokat a zenéket szerettük, ami furcsa volt, hiszen az én zenéimet nem mindenki szerette (vagy esetleg ismerte). De hát ez van, nem mindenkinek jön be a post-hardcore, az alt. rock vagy éppen a metál.
Ezen a bizonyos tábortűzön beszélgettünk először.
Kezdett elegem lenni, a részegebbnél-részegebb végzősökből, akik odajöttek hozzám, így fogtam magam és leültem az egyik kocsi platójára. Vagyis inkább felültem, mert a 155 centimmel még ugranom is kellett.. Alig ültem ott tíz perce, a gyömbérsörömmel a kezemben, amikor Elliot csusszant mellém. Na ő leült. Mondanom sem kell, hogy majdnem 25 centi van köztünk. De nem ez a lényeg. Szóval, leült mellém és bemutatkozott, mintha nem tudná az egész suli, hogy ki is ő. Én is bemutatkoztam, majd beszélgetni kezdtünk. Lassan elfeledkeztem arról, hogy kivel is beszélek és teljesen feloldódtam. A nagy ismerkedésben észre sem vettük, hogy szinte már csak mi vagyunk ott. Felajánlotta, hogy hazavisz és én ezt el is fogadtam.
Aznap este hívott el randira, bár azt mondta, hogy neki már az is egyfajta randi volt, hogy egy kocsi platóján órákig beszélgettünk.
Az első egy-két hónap valami csodás volt. Rózsaszín köd mindenhol. De átláthatatlan. Anyukám már lassan az esküvőnket is megtervezte, annak ellenére, hogy apu majdnem eltörte Elliot kezét az első találkozásuknál. Apu és a kézfogásai..
Aztán jött az a bizonyos „BUMM”. Egy idő után azt vettem észre, hogy Elliot.. nem keresi a társaságom. Hogy nem akar a haverjai előtt mutatkozni velem. És nem sok gondolkodás után ennek okára is rájöttem: túl fiatal vagyok.
Majdnem egy évig húztuk, de a szülinapomon betelt a pohár és akármennyire szerettem, azt a hibát nem tudtam neki megbocsájtani. Elfelejtette a születésnapom. Rá két napra, amikor már nem voltak annyira vörösek és duzzadtak a szemeim, elmentem hozzájuk és véget vetettem a kapcsolatunknak.
És most itt ülök a ház előtt, a kedvenc 30 Seconds To Mars-logós pólómban, egy kopott farmerban és a fekete Vans-omban és várom, hogy Steph és Lora megérkezzenek, ugyanis ma van a tábortűz napja. Egy éve itt beszéltem először Elliottal, most pedig félek elmenni.
- Szevasz tavasz! - kurjantotta Lora, amikor megérkeztek a házunk elé. Felkeltem a lépcsőről és mindkettejüket megöleltem.
- Naaaa, ma buli van, ne vágj ilyen képet!
- Ahol ott lesz Elliot is.. - motyogtam.
- Majd mi távol tartjuk tőled! De különben is, ha ebben a három hétben nem keresett, akkor most sem fog.
- Igaz.. - hajtottam le fejemet és majdnem elsírtam magam. Három hét..
A két lány közrefogott és csacsogva vonszoltak a suli előtt elhelyezkedő füves rész felé. Értékeltem, hogy próbáltak felvidítani, de egyszerűen nem ment. Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy mért..
Egy órája lehettünk a „buliban”, amikor egy ismerős kiáltást hallottam.
- Nem érdekel! Lora, ne szórakozz velem!! - szinte mindenki leállt a beszélgetéssel és az egyéb tevékenységekkel és a hang irányába fordult. A hang forrása pedig átverekedve magát az előtte lévő embereket és felbukkant előttem, barátnőimmel nyomában.
- Hagyd békén! - próbálta elráncigálni Steph a fiút, de nem ment neki. Én megszólalni sem tudtam, csak bámultam Elliotra.
- Nem. - jelentette ki határozottam volt barátom és elindult felém. Azt a két lépést, amit megtett (nem kell filmes jelenetre gondolni, ahol hatalmas a tér, mert mindenki körülöttünk áll.. itt is mindenki körülöttünk állt, de max. 4 méter volt köztünk) ugyanolyan határozottan tette meg, ami egy kicsit megrémisztett, így hátráltam, minek következtében nekimentem valakinek. Hát ez nagyszerű, nincs menekvés. - Figyelj Sarah.
- Elliot, nem.. nem érdekel. - csuklott el hangom.
- Engem viszont igen! Elcsesztem. Egy idióta voltam! - tárta szét karjait, majd visszaejtette maga mellé őket. - Jogosan tetted, amit tettél, én is ezt tettem volna, de most hallgass meg. Kérlek. - lágyult el hangja a végére, szemében pedig fájdalmat láttam. Aprót bólintottam, mire sóhajtott egyet.- Szeretlek. Szeretem, ahogy reggelente nyűgösen hallgatod a zenét és aranyos grimaszokkal reagálod le azt, ha piszkállak. Szeretem, amikor teljesen bezsongasz, ha meglátsz egy képet vagy videót a kedvenc bandáidról. Szeretem, hogy bárhol, bármikor tudsz őrült lenni. Szeretem, hogy vannak furcsa dolgaid. Hogy megszagolod a frissen mosott ruhákat, hogy eső után kiülsz az ablakba, hogy fejjel lefelé lógsz az ágyadról, ha nem tudsz valamit a házidhoz, és még hajnalig sorolhatnám, hiszen tele vagy idiótábbnál-idiótább dolgokkal. - kuncogott fel, és még jó páran csatlakoztak hozzá, köztük én is. - Szeretem, amikor hozzám bújsz. Szeretem, amikor az éjszaka közepén felkeltesz azért, mert nem emlékszel arra, hogy mit ettél ebédre. Szeretem, hogy elviseled a problémáim. Szeretem, hogy mindig számíthatok rád. Szeretem a nevetésed, akármennyire is azt mondod, hogy egy beteg kecskéére hasonlít. Szeretem, amikor random nekiállsz énekelgetni. Szeretem, hogy minden kísérletkajádat megkóstoltatod velem, nem törődve azzal, hogy belehalhatok. Szeretem, hogy bármit elmondhatok neked és te is mindent elmondasz nekem. Szeretem, hogy kiállsz az igazadért. Szeretem, hogy egy örökmozgó vagy, de mégis órákig bírsz az ágyadban fetrengeni. Még sorolhatnék ezer indokot, hogy miért szeretlek, de azt hiszem, hogy csak a legfontosabbat mondom már el. Szeretem, hogy szeretsz. Tudom, hogy sokszor úgy tűnt, hogy nem szeretlek, hogy szégyellek a barátaim előtt, nem akarok veled mutatkozni... de ez mind azért volt, mert féltettelek. Mert tudom, hogy milyen vagy. Vannak dolgok, amik a padlóra vágnak, és nem akartalak összetörve látni. És emiatt inkább nem vittelek sehova. De ezzel csak eltaszítottalak magamtól és ezt értem el. Hogy itt álljak, a fél suli előtt és kimondjak olyan dolgokat, amiket egyébként lehet, hogy sosem mondtam volna ki. Minden, amit eddig egyszer sem mondtam el. És ezzel azt akartam elérni, hogy megbocsáss nekem. Szeretlek Sarah, és nem érdekel, hogy hány éves vagy! Mert őszintén szólva ez volt a legostobább dolog, amit felhoztál aznap. És itt van a medál is. - nyúlt farzsebébe és elővette kulcscsomóját, amin ténylegesen ott lógott az ezüst „S” betű. - Itt mindig látom és mindig eszembe jutsz.
- És mi van a szülinapommal? - kérdeztem halk, cérnavékony hangon, a szememben pedig már gyülekeztek a könnyek.
- Nem felejtettem el. Csak nem voltam a városban az ajándékod miatt és telefonon meg nem akartalak felköszönteni. De utána már esélyem sem volt elérni téged. Sarah, kérlek. - lépett még közelebb és mélyen szemembe nézett. A kis monológjából és a nézéséből kiderült, hogy tényleg szeret. Hiszen.. A fél iskola előtt vallott újra szerelmet, ami miatt a haverjai hetekig szívatni fogják..
Gondolkodás nélkül fontam karjaim nyaka köré és olyan szorosan öleltem magamhoz, mint még soha.
- Istenem, köszönöm! - motyogta nyakamba és átölelte derekam. A körülöttünk lévők fütyülni, tapsolni és kiáltozni kezdtek, mire könnyezve, mosollyal arcomon csókoltam meg Elliotot. - Szeretlek. - döntötte homlokát enyémnek.
- Én is szeretlek! - simítottam meg arcát. - Most miattam fognak szétszekálni.
- Nem érdekel. Megérte! - emelt meg kicsit és megpörgetett a levegőben, mire felkacagtam.
- Hiányoztál te idióta! - bújtam hozzá.
- Te is dilis! - döntögetett meg oldalra, majd felnevetett, amikor a lányok ránk ugrottak.
Néha meg kell nyílnunk, hogy ne veszítsük el a számunkra fontos embereket. Még akkor is, ha utána évekig hallgathatjuk a barátaink poénjait. Hiszen az mindennél fontosabb, hogy a szeretteinket, a szerelmünket magunk mellett tartsuk.
Elliot vállalta ezt és vissza is szerezte a szívemet, amit ugyan sosem vesztett el, de neki erről nem kell tudnia...:)

4 megjegyzés:

  1. I.M.Á.D.O.M
    SIESS A KÖVIVEL!! PLEASE!!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:D
      Ma írom, meg a kövi részt, de nem mondom tutira, hogy ma fel is kerül.

      Törlés