2013. október 19., szombat

59.fejezet: MiniMalik:)

Október 14., Hétfő

- Igen minden rendben van! - mondtam Zaynnek a telefonba, miközben beléptem a házba.
- Akkor okés!
- És veled miujs? Milyen volt tegnap a koncert?
- Jó. Szokás szerint széthülyültük az egészet! - nevetett. - Viszont te nagyon hiányzol!
- Te is nekem! Nagyon!! - sóhajtottam. - Amúgy nem akarsz már aludni? Akárhogy számolom, már este 11 is elmúlt nálatok…
- Lehet, hogy kéne… Bármi van hívj!
- Rendben! - bólintottam bár ő ezt nem láthatta. - Szeretlek!
- Én is téged, Kicsim! Szia!
- Sziaaa! - tettem le.
Fél kettő van - néztem az órámra. Vagyiiis.. Még egy órám van anyuék érkezéséig.
Miután az emeleten átöltöztem, a konyhába mentem és összedobtam egy laza ebédet. Szinte egy időben azzal, hogy kész lett az étel, csöngettek.
- Nyitoom! - kiáltottam. Levettem a kötényemet és az ajtóhoz siettem. - Sziasztoook! - köszöntöttem az ajtóban álló szüleim.
- Szia kislányom! - mosolyogtak rám. Először apu, majd anyu ölelt meg, aztán mind a nappaliba mentünk.
- Pakoljatok le valamelyik vendégszobába, én addig megterítek! - mondtam nekik.
- Rendben! - bólintottak és az emelet felé mentek.
A konyhaszekrényből elővettem 3 tányért plusz az evőeszközöket és az asztalra helyeztem őket. A tésztát, mert bolognait csináltam, is az asztalra raktam és vártam, hogy anyuék lejöjjenek.
- Itt vagyunk! - hallottam anyu hangját.
- Micsoda finom illatok! - szaglászott apu.
- Üljetek le és együnk! - mutattam a székekre és leültem a saját helyemre.

Anyuék a hét további napjain nagyon sokat segítettek nekem mindenben, így tanulni is rendesen tudtam.:)


Vasárnap fél kilenc körül kipattantak a szemeim és akárhogy próbálkoztam, nem tudtam visszaaludni.
Kikeltem az ágyból és az ablakhoz léptem.
"Gyönyörű" londoni, októberi nap volt: Esett az eső, a szürke felhők csak gyülekeztek az égen és minden csupa sár volt…
A szobában nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni, így miután felöltöztem lementem a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre már apu is ott volt. Mikor lett koránkelő?? (a családban a kilenc óra koránnak számít ;))
- Szia! - köszöntem.
- Szia Kincsem! - adott egy puszit a homlokomra. - Jól aludtál?
- Nagyjából…
- Zavar már a hasad, mi? - kacagott fel.
- Egy nagyon kicsit. Amúgy anyu még alszik?
- Nem. Boltban van.
- Anyu és a reggeli boltba menetel? Egyre furcsább ez a reggel… Mindegy. Én mentem tévézni!
- Rendben! Kávét kérsz?
- Ööö… nem! Most nem! - ráztam a fejem és elsétáltam a nappaliba.

Nemsokára anyu is visszaért a boltból 2 nagy szatyorral a kezében.
- Segítek kipakolni! - álltam fel.
- Nem kell! - mosolygott kedvesen.
- Terhes vagyok, nem rokkant! - léptem az egyik szatyorhoz.
- Értem! Akkor segíts!

- Ezmiez? - nézegettem egy doboz… valamit.
- Rá van írva, de mivel lusta vagy elolvasni, elmondom, hogy saláta.
- Jaaa! Ilyen előre megcsinált?
- Igen! - mosolyodott el anyu.
Nagyban pakoltam a hűtőbe, amikor éreztem, hogy valami nem oké…
- Na. Most vagy összepisiltem magam vagy elfolyt a magzatvizem! - mondtam teljes nyugodtsággal.
- Micsoda??? - kapták felém fejüket szüleim.
- Szerintem az utóbbi lesz! - mondtam már egy kicsit ijedten.
- Hol van a kórházi cucc? - kérdezte apa.
- Az emeleten! A hálóból nyíló gardróbban, az asztalon! - adtam az utasításokat, mire apu felrohant.
- Jól van. Nem kell pánikolni, minden oké! - mondta anyu. Hát igen. Engem nem nagyon kéne nyugtatnia, mert hármunk közül apu a legpánikolósabb.
- Ezt a nyugtatóbeszédet inkább tartogasd ap… - és jött az első fájás. A világ legjobb érzése! Ja nem, bocs!
- Siess már! - ordított fel apunak, aki a következő pillanatban meg is érkezett. - Mély levegő! - instruált engem.
- Baj van? - nézett riadtan apu.
- Csak fájás! - legyintett anyu.

Elindultunk a kocsihoz, ahol eszembe jutott a legfontosabb dolog.
- Hívjátok fel Zaynt!!
- Hívom! - kapta elő a telefonját anyu, apa meg beindította a motort. - Szia Za… Á, hello! Lexi anyja vagyok!… Igen… Nem… Értem. Tudnál neki szólni, hogy nemsokára tényleg apuka lesz?!… Igen!… Köszönöm! Helló! - ennyit hallottam a beszélgetésből. Egyrészt anyu halál nyugodt volt, másrészt gondolom, Paul vette fel Zayn telefonját.
- Na? - kérdeztem türelmetlenül.
- Paullal beszéltem, megy és szól Zaynnek! - nézett hátra.
- Basszus! Már megy a koncert! - kaptam a fejemhez.

Zayn
Brisbane, Ausztrália, (19:45 körül)

- Vas Happenin' Brisbaaaaane?? - kiáltottam a mikrofonba. Egy egyöntetű sikítás volt a válasz.
A következő pillanatban azt vettem észre, hogy Paul rohan a színpad elé és int, hogy menjek oda hozzá.
- Igen? - guggoltam le a színpad szélén.
- Lexinél beindult a szülés!
- MI???? - kérdeztem vissza. Mögöttem Niall (aki egész koncert alatt a nyomomban volt:)) is ezt tette.
- A barátnőd szülni fog!!! - mondta kicsit hangosabban.
- Basszus! - ugrottam fel. - Haza kell mennem! - túrtam a hajamba.
- Mi történt haver? - kérdezte Louis a színpad másik feléről.
- Lexi… Lexinél beindult a szülés! - mondtam boldogan a mikrofonba, mire Danielle, Eli és a fiúk rám néztek, plusz a rajongók (egy kis fáziskéséssel) sikítani kezdtek.
- Akkor mit toporogsz még itt? Nyomás a reptérre!! - mondta Harry.
- Menj máár! - lökdösött a lépcső felé Niall.
- Hajrá! - kiáltottak utánam.
Paul addigra már a színpad mögött várt rám.
- Lou már nézett neked egy gépet, ami háromnegyed óra múlva indul, ha én viszlek, akkor még el is éred! Egy kérdésem van még indulás előtt!
- Igen? - kérdeztem idegesen.
- Menjek veled vagy egyedül is menni fognak a dolgok?
- Megoldom! - nyugtattam meg.
- Akkor menjünk! És nyugodj meg!
- Próbálok!

…

6 órányi repülés és 20 percnyi reptéri ügyeskedés után végre taxiba ülhettem és mehettem a kórház felé.
5 óra körül odaértem a célomhoz.
- Lexi Briant keresem! Hol van! - csúsztam be a nővérpulthoz. Az előttem álló nő rám, majd a monitorra nézett.
- 213-as kórterem. Fel az emeletre és a liftből kiszállva balra!
- Köszönöm! - bólintottam és rohantam is a lifthez.
Az emeleten az utasításokat követve haladtam.
- Jake! - vettem észre Lexi apját.
- Szia! - sietett elém. Egy kézfogás után, mintha a fejemben olvasott volna, bele is fogott "monológjába". - Lexi bent fekszik. Már a te családod és Lizék is itt vannak, szóval csak te hiányoztál.
- És mi a helyzet?
- Menjünk be! A doki is pont bent van! - nyitotta ki az ajtót.
- Zayn! - vett észre Lex, amint beléptem.
- Kicsim! - rohantam az ágyhoz.
- Istenem, de örülök, hogy itt vagy! - szorította meg a kezem.
- Jól vagy? - pusziltam meg a homlokát.
- Úgy tíz perce volt egy fájása, azóta semmi! - válaszolt helyette Dr. Berks.
- Értem! - bólintottam.
Köszöntem mindenkinek, aki a szobában volt, majd egy széket az ágyhoz húzva, Lexinek szenteltem figyelmemet.
- Koncertről jöttél? - kérdezte a kezemet fogva.
- Igen!
- Okés! - mosolyodott el.
Annyira nyúzott volt szegény… A haja laza kontyban, a szemei fáradtan összehúzva… El nem tudom képzelni, hogy mit élhet át.
Egy 5-10 perce beszélgettünk már (össznépileg), amikor Lexi fájdalmas tekintettel, teljes erejéből rászorított a kezemre.
- Jól van drágám, lélegezz! - lépett másik oldalára anyu. (Tina elment Torival kávét venni nekem, hogy ott tudjak maradni Lexivel.)
- Fájás? - lépett be egy nővér.
- Igen! - mondta anyu.
- Rendben! Vegyen mély levegőket! Nemsokára elmúlik! - mondta kedvesen barátnőmnek.
Lex lassan engedett a szorításon és a levegőt is egyenletesebben vette.

22:30 (körül)

- Nagyon fáradt vagyok! - nézett rám szerelmem.
- Elhiszem! - simogattam a kézfejét. Pár perc múlva megint jött egy fájás, amire a doki már ezt mondta:
- Ez bizony már nyomófájás, szóval akár neki is állhatunk a munkának! Mit szól a kisasszony!
- Csak legyünk már túl rajta! - mondta erőtlenül Lexi.
- Akkor hajrá! - ült le az ágy végébe egy székre. - Apuka bent marad?
- Maradsz? - kérdezte Lexi is.
- Ha akarod!
- Akarom!
- Akkor igen! - csókoltam meg.
A bal oldalán én fogtam a kezét, a jobbon pedig Liz. A többiek körülöttünk álltak vagy a helyükön maradtak (többiek alatt azokat értem, akik még nem voltak annyira kíváncsiak az élet csodájára..:)
- Háromra nyomj egy jó nagyot és erőset! - utasította Dr.Berks Lexit. - Egy… Kettő… Három!
Ez így ment vagy 20 percen keresztül, és, amikor már azt hittem, hogy sosem lesz vége, megtörtént az, amire már több hónapja várunk.
Végre meghallottam a kisfiam sírását, és Őt magát is megláttam. Hatalmas öröm lett úrrá rajtam, és ez az egyre csak növekedő mosolyomból is látszódott.
- Gratulálok! - rakta Lexi karjaiba, a már bebugyolált csöppséget egy nővérke.
- Istenem! - suttogta Lex és egy könnycsepp szaladt végig arcán.
- Szia kisöreg! - simogattam meg óvatosan Benjamin arcát és éreztem, ahogy nekem is könny szökik a szemembe.
- El sem hiszem, hogy a karjaimban van! - hitetlenkedett barátnőm.
- Pedig igen! És nagyon ügyes voltál! - csókoltam meg.
- Még egy kicsit el kéne vinnem, hogy lemérjük és megfürdessük! - mondta a nővér.
- Persze! DE vigyázzon rá!! - jöttek elő Lexből az anyai ösztönök.
- Ez csak természetes! - vette át kisfiunkat.
- Gratulálunk! - mondta mindenki és, aki tudott az adott két puszit barátnőmnek.
- Anyuka. Nekünk még van egy kis dolgunk! - szólalt meg a doki. - Apuka nyugodtan elmehet, ez már nem lesz olyan izgalmas!
- Menj a gyerekkel! - utasított az "anyatigris".:)
- Rendben! Ügyesen! - csókoltam meg, majd a nővér nyomába eredtem.
A kórteremből nyíló kis szobában volt, még 2 másik nővel és a pár perccel ezelőtt említett teendőket végezte.
- Gratulálok fiam! - lépett mellém apu és megölelt.
- Köszönöm!
- Gartuuuu! - ugrott a nyakamba két húgom.
- Köszi lányok! - öleltem meg őket.
- Annyira, de nagyon cuki! - mondta Tori.
- Az. El sem hiszem, hogy tényleg az én fiam! - ráztam a fejem.
- Pedig hidd el! - mosolygott Liz.
- Apuka! - hallottam a nővér hangját. Megfordultam és láttam, ahogy felém hozza fiamat. - Megfogja?
- Igen! - csillantak fel a szemeim. Lassan a karjaimba helyezte a kis "csomagot" majd mosolyogva elment. - Szia! - mondtam halkan a kezeivel "varázsoló" fiamnak és elindultam egy szék felé. Leültem és jobb kezemmel elengedtem Benjamint. - Mit varázsolsz? - tartottam mutatóujjam bal kezéhez. Apró ujjaival körbefogta azt és szorongatni kezdte. Már amennyire meg tudta szorítani.:)
- Mamám, de cukik vagytok! - kommentálta a jelenetet Doni.
- Köszi tesó! - mosolyogtam rá.
Idő közben Lexiék is végeztek a "dologgal", úgyhogy visszasétáltam hozzá.
- Jól áll a gyerek, Malik! - viccelődött fáradtan.
- Tudom!
- Remélem, az egódat nem örökli! - sóhajtott, mire felnevettem.
- Pihenj egy kicsit! - mondtam, miután ásított egy hatalmasat.
- Nem kell kétszer mondanod!
Néztem, ahogy álomra hajtja fejét, majd kisfiamat az "ágyába" rakva elővettem a telefonom. Csináltam egy képet a csöpiről és elküldtem a fontosabb embereknek:

Október 20-án, vasárnap,  este 22 óra 52 perckor,
51 centivel és 3200 grammal,
egészségesen megszületett Benjamin Malik! :)) xx.
Egyből jöttek is a válaszok:
Harry
Gratulálok tesó, aranyos kis fickó!:) 

Louis
Gratuláluuuunk! Nagyon aranyos kis keresztfiunk van!!:D 
xxEli és Lou

Danielle
Isten hozta a nagyvilágban!:) Gyönyörű baba!! 
Pussz, Danielle és Liam.

Niall
Gratulálok haver! :D
U.I.: Adjatok neki sok csirkét, hogy nagyra nőjön!

Lou
Úristen! Megtaláltam Lux férjét!!!;) Meseszép kisfiú, gratulálunk! 
Puszi Lou, Tom és Lux

Stb.

Hát igen.. Valahogy erre számítottam Loutól. Meg Nialltől is…:))
- Én hazaugrom pár cuccért! Ti maradtok? - kérdeztem.
- Mi megyünk veled! - mondta Jake.
- Anyu, ti?
- Mi is megyünk! 
- Szálloda? 
- Igen!
- Rendben!
- Mi lenne, ha eljönnétek hozzánk? Nem kéne szállodába menni és még a környezet is családiasabb. Plusz mi is hazamennénk és hagynánk téged is pihenni! - simította meg a karomat Tina.
- Nem rossz ötlet! És én is nyugodtabb lennék! - bólogattam.
- De csak, ha nem zavarunk! - mondta anyu.
- Jajj ne hülyéskedj már! - legyintett Jake.
- Akkor rendben! - egyeztek bele.
Még gyorsan megkértem a nővért, hogy reggel szóljon Lexinek, hogy dél körül jövök, majd utoljára a fiamhoz sétáltam.
- Szép álmokat kisöreg! - nyomtam puszit homlokára.
Elindultunk lefelé a kocsikhoz és megbeszéltük a dolgokat.
- Akkor most jöttök velem - fordultam barátnőm szüleihez - összeszeditek a cuccaitok és a saját kocsitokkal hazamentek?
- Igen! - helyeselt Tina. - Nektek meg itt a cím és a lakáskulcs! Menjetek be nyugodtan! - adott egy papírt és egy kulcscsomót apunak.
- Rendben!
A kicsit hosszúra sikeredett búcsúzkodás után beültünk a kocsikba és útnak indultunk.
- Milyen érzés apukának lenni? - kérdezte Tina.
- Furcsa, de jó! - vigyorogtam.
- Majd megszokod! Hidd el! - nevetett fel Jake.

Otthon még gyorsan tweeteltem egyet az örömteli hírről, majd aludni mentem.

Másnap, azaz aznap, mert hajnalban értem haza, 10 körül keltem fel. Felöltöztem és Lexinek is összeszedtem még pár dolgot. Amikor ezekkel megvoltam, a babaszobába lépkedtem. A kis fehér szekrényhez mentem és az ajtaját kinyitva szembetaláltam magam, töménytelen mennyiségű babaholmival.
Kivettem 4 rugdalózót, egy kék sapit és egy cumit. Beleraktam a táskába, amit a gardróbból hoztam ki, majd lementem a nappaliba.
Leraktam a két táskát a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. 
A konyhába csoszogva felraktam főni egy kávét.
- Megszületett az első 1D baba! - mindig a legjobbkor kapcsolom be a tévét. - Tegnap Zayn Malik sietve távozott Brisbane-i koncertjükről, mivel barátnőjénél, Lexi Briaannél, megindult a szülés. Zaynt délután, a londoni városi kórháznál kapták lencsevégre, amint sietősen beszalad az épületbe. Ezek után nem sok mindent lehetett tudni, ám hajnalban érkezett egy kiírás a Twitterre az énekestől. "Október 20-án, vasárnap, este 22 óra 52 perckor, 51 centivel és 3200 grammal, egészségesen megszületett Benjamin Malik! #LittleMalik :)) xx" - csiripelte az újdonsült apuka. Innen a szerkesztőségből gratulálunk a fiatal szülőknek, és reméljük, hogy mihamarabb egy kép is társul a kiíráshoz!
Majd, valamikor biztos! De nem akarom már most kitenni mindennek a fiamat!!
Időközben a kávém is lefőtt szóval megittam, és lassan elindultam a kórházba.

4 nap múlva

- Sokan vannak kint? - kérdezte Lexi, miközben a babahordozóra terített egy sötétebb kendőt. Szerencsére Benji aludt szóval nem sokat érzékelt a dolgokból.
- Igen! - bólintottam - Valahonnan megtudták, hogy ma megyünk haza.. - sóhajtottam.
- Hogy ezek mindig, mindent megtudnak! - bosszankodott.
- Nyugi! - öleltem meg. - Kijutunk! - pusziltam meg haját. - Mindened megvan?
- Igen! - engedett el. - Már csak a zárójelentés kell! 
- Okés!
- El is megyek érte!
- Nem kell! - lépett be végszóra Dr. Berks, papírokat nézegetve. - Hozom én! Tessék! - adta át az aláírt papírokat barátnőmnek. - Vigyázzatok magatokra és bármi van, a telefonszámomat tudjátok!
- Köszönünk mindent! - fogtam vele kezet és Lexi is ezt tette.
- Igazán nincs mit! És sok sikert a kijutáshoz!
- Köszönjük! - nevettünk fel.
A doki még egy utolsó köszönés után elment. 
Én felvettem a babahordozót és az ajtóhoz léptem.
- Várj megg!! - lépkedett utánam Lex. - Ne vigyek valamit? - célzott a 2 táskára és a gyerekre.
- Nem kell! - mosolyogtam.
- Oké!
A kijárathoz érve megfogtam Lex kezét és szorosan rákulcsoltam ujjaimat az övéire. Benjit magam elé tartva figyeltem, hogy ne legyen semmi baja. Természetesen, ahogy kiléptünk az épületből, sírni kezdett a hangzavartól.
- Könyörgöm! Menjenek már arrébb! Nem vették észre, hogy egy 4 napos kisbaba van a kezemben! - kiáltottam idegesen. Szerencsénkre a kórház biztonsági emberei a segítségünkre siettek, így valahogyan eljutottunk a kocsiig. 
Lexi beült hátulra a kicsivel, én meg bevágtam magam a volán mögé.
- Mehetünk? - néztem hátra barátnőmre, aki keservesen síró kisfiunkat próbálta megnyugtatni.
- Mehetünk! - bólintott.
Elindítottam a motort, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve énekelni kezdtem. Meglepve tapasztaltuk, hogy Benji abbahagyta a sírást.
- Már tudom, hogy mivel fogjuk elaltatni!! - csillantak fel Lexi szemei, mire felnevettem.

- Ez itt a szobád! - mondtam a karjaimban fekvő törpének és beléptem a babaszobába.
- És, ha tetszik, ha nem a tiéd! - jött utánunk Lex.
- Szerintem tetszik neki! - néztem kisfiamra, aki nagy szemekkel vizslatta a szobát.
- Avassuk fel azt a fotelt! - nézett az órájára barátnőm. - Kaja van piciiim! - vette át Benjit.
- Érzem a zsigereimben, hogy hülye lesz a gyerek! - csaptam a homlokomra.
- Mellettünk?! Az lenne a furcsa, ha normális lenne! - nézett rám felvont szemöldökkel, miközben leült a fotelbe. - Na, sipirc van! - intett.
- Igenis! - szalutáltam és kiléptem a szobából.

Lexi

El sem hiszem, hogy Ő az én fiam! - gondoltam magamban. 
Mikor láttam, hogy kisfiam jóllakott, rendbe tettem magam és felálltam.
- Te vagy ilyen büdi? - szaglásztam. - Igen. Ez kétségtelenül kaki szag! - konstatáltam. - Mi lenne, ha megszívatnánk apádat? - néztem a hatalmas barna szempárba. Mintha Zayn szemeit nézném. Ezt tuti, hogy tőle örökölte!!:) - Drágáám! - mondtam egy kicsit hangosabban, mézes-mázos hangon.
- Igeee? - mondta ugyanígy Zayn, miközben a szobába lépett.
- Itt az ideje, hogy megtanulj pelenkázni!
- Ehh… - húzta a száját, de gyilkos tekintetemet látva átvette fiunkat.
- Mondom a lépéseket lassan és érthetően! - álltam mellé, amikor már Benji a pelenkázón feküdt.

Ahhoz képet, hogy először pelenkázott életében, elég jól ment neki!
- Na mizu, pajti! - mászott Benji arcába az eszement apja.:) 
A törpe gagyarászva tette kezecskéit Zayn arcára és elmosolyodott. Muszáj volt lőnöm egy képet, szal elővettem a telefonom.
- Mit paparazziskodunk, kisasszony? - nézett rám vigyorogva barátom.
- Semmit, semmit! - legyintettem nevetve. 
A következő pillanatban Benji ásított egyet.
- Ideje lefeküdni törpe! - emelte fel Zayn és az ágyába rakta. Betakargatta és nyomott egy puszit a homlokára.
Nem kellett sokáig várni, már aludt is, úgyhogy miután és is megpusziltam az arcocskáját, kimentünk a szobából. (de az ajtót azért nyitva hagytuk)
- Kérsz egy kávét? - kérdezte Zayn.
- E-e! Mostanában nem nagyon fogok kávézni, mert a végén még a gyerek is hiperaktív lesz, de egy pohár narancslevet elfogadok!
- Rendben!
Kézenfogva sétáltunk le a lépcsőn, majd miután Zayn megfőzte magának a kávét, a konyha melletti társalgóba mentünk. Leültünk a kerttel szembe néző fotelekbe és egymás felé fordultunk. Én felraktam a lábaimat a karfákra és lábfejeimmel Zayn térdeit (törökülésben ült) tapostam.
- Amúgy jól vagy?
- Aha! Kicsit még fájok, de jól…
- Elhiszem.. Mégiscsak egy 3 kilós gyerek jött ki belőled pár nappal ezelőtt!
- Jaja! De még most is olyan, mintha terhes lennék.. - utaltam a hasamra.
- Majd lemegy! A doki is megmondta, nagy esélyed van arra, hogy visszakapd az eredeti alakod, mert nem szedtél fel plusz kilókat!
- Igaz! - döntögettem a fejem oldalra.
Körülbelül 2 órát beszélgettünk, majd az emeletre mentünk, mert kisfiunk jelezte, hogy ő bizony felébredt.:)
A napunk maradék órái ugyanígy teltek, majd jött az éjszaka, amit én már tudtam kezelni( hiszen a kórházban is fel kellett kelnem 3 óránként) viszont Zayn már nem. Ő még "éjszakai felkelés szűz" volt……



Hallihóóó!
Megérkezett a MiniMalik.:)
+
Ezzel a fejezettel kívánnék Boldog Szülinapot az én egyetlen, drága Lucámnak, akinek ma van a szülinapja, akárcsak a Malik babának.:)
So. Happy Birthday PomPom!!:D <3<3

Pussz

xxSz.










2 megjegyzés: